A 2020/21-es tanévben folytattuk a már sok éve megkezdett munkát, és nyújtottunk támogatást középiskolás fiataloknak.
Alma materünk, a Baár-Madas Református Gimnázium két diákját támogattuk, akiknek esetében a kollégiumi és étkezési költségek felét vállalta át az Alapítvány
A Nagyberegi Református Líceum 11 diákját segítettük szintén anyagiakkal. 9 diáktól teljes mértékben átvállalta az Alapítvány a kollégiumi díjat, amit helyben „kenyérpénznek” neveznek. Ez magában foglalja a kollégiumi elhelyezés és az étkezés költségét is. Különösen is fontos segítség ez például a nagy családban élő, vagy egyébként is nehéz körülmények között élő fiatalok számára. Két kárpátaljai fiatalt kisebb összeggel támogattunk, akiktől a tankönyvek árát vállaltuk át.
A Nagyberegi Református Líceum saját honlapján is köszönetet mondott a támogatásért: http://nbrl.com.ua/koszonetnyilvanitas Támogatásunkat magánszemélyektől érkezett adományokból fedezzük, és fontos bevételi forrás évek óta az SZJA 1%-os felajánlás is. Támogatásukat a következő évben, években is hasonló módon kívánjuk hasznosítani. Kis összegekről, kis létszámokról szól a beszámolónk, de annak a 13 fiatalnak, akinek segítettünk a 2020/21-es tanévben, fontos és jelentős támogatást tudtunk nyújtani. Minden támogatást annak a reményében közvetítünk, hogy az általunk segített fiatalok egyszer majd maguk is visszaadják a közösségüknek azt a típusú odafordulást és támogatást, amit a mi Alapítványunk is képvisel. Hisszük, hogy ez építi, erősíti és gazdagítja a közösségünket.
Köszönjük támogatásukat.Az Alapítvány Kuratóriuma:
dr. Szabó Endre Győző
Marton Gergő
Mészár János
Együttműködési megállapodás Baar Madas Református Gimnázium
Együttműködési megállapodás - Nagyberegi Líceum